Nagy Márta: Lehetőség a változásra!
Nemrégen vettem részt az egyhetes festőkurzuson, ami mély, pozitív változásokat indított el bennem. Régóta éreztem magamban vágyat a festésre, de nem mertem hozzákezdeni, féltem, mindig megszólalt bennem egy hang - „úgysem sikerül”. Néhányszor már próbálkoztam kitörni ebből a helyzetből, de csak azt értem el, hogy a félelem és a bennem lévő gát tovább nőtt.
Sokféle könyvet elolvastam a félelmeim és azok legyőzésével kapcsolatosan. Elméletben már jól tudtam hogyan kellene, - éreztem, hogy nekem kell változnom, de a gyakorlati megvalósítás az egészen más, sokkal nehezebb feladat.
Az életben megélt nehézségeim, a mostani „megrekedt” állapot és az egyre erősödő belső késztetés arra indított, hogy mindenképp keressek festési lehetőséget.
Az Internet segítségével találtam rá Tisza-Kalmár György festőművész és természetgyógyász fényfestő kurzusára. A lapot olvasva megérintett a szellemisége, úgy éreztem, hogy ezt szívesen kipróbálnám. Én is azt gondolom, ami a főoldalon olvasható:
„ A Művészetet nem érteni, hanem érezni kell.”
Mindig is „csak” a bennem lévő érzelmeket és a „Lelkem rezdüléseit” szerettem volna „kifesteni” magamból. Email-es egyeztetések után lehetőségem nyílt, hogy részt vegyek Tapolca-Diszelen egy egyhetes festőkurzuson. Az összeg nagyon soknak tűnt, - a mostani körülményeim miatt főleg - de belülről úgy éreztem, hogy mindenképp el kell mennem. Nehezen, de megoldottam, hogy eljussak.
Nagyon kedves fogadtatásban volt részem.
Nem lehet könnyű egy családnak befogadni egy idegent, még ha csak egy hétről van is szó. A család minden tagja azon volt, hogy minél jobb legyen az ott töltött idő.
Ezúton is köszönöm nekik!
A festőkurzus számomra elég sok nehézséggel indult.
Szembesülnöm kellett a bennem zajló folyamatokkal, félelmeimmel, ami elég fájdalmas volt. Az is zavart, hogy egy festőművész (akinek a szakma minden titka a birtokában van) nézi végig a festéssel és ecsetkezeléssel kapcsolatos csetlésem-botlásom, kínlódásom. Maximalista vagyok és most is nagyon „akartam”, hogy sikerüljön, nem akaratból, hanem lazán kellene. A meditáció megtanulása sokat segíthetne nem csak a festésben, hanem az élet minden területén.
Évek alatt teljesen bezárkóztam, ez is nehezítette, hogy fel tudjak oldódni a festésben. Nem mertem használni a festéket, a színeket. Ha rövid időre sikerült elengedni magam és „kikapcsolni”, akkor „érdekes” képek születtek, mintha nem is én festettem volna őket. Főleg a használt színek leptek meg.
Napról-napra csökkent a félelmem és nőtt a tapasztalatom. Egyre bátrabban bántam a színekkel és ez nagyon jó érzéssel töltött el. Az egy hét hosszúnak tűnik, de kevés arra, hogy megtanuljak festeni, (ezt nem is vártam).
Sok mindent elsajátítottam, főleg egy szemléletmódot, ami segít és nem csak a festésben. Elértem, elértük közösen, hogy hazaérkezésem után itthon is elkezdtem festeni. Ez nagyon nagy eredmény. Előveszem az ott készült képeket és tanulok a rajta lévő „hibákból”, a fülembe visszacsengenek a hozzájuk fűzött megjegyzések, tanácsok.
Napi gyakorlással a megszerzett alapok megerősödnek, és lehetőség nyílik tovább fejlődni.
Az ott töltött egy hét sok minden másra is jó volt.
A mindennapi rohanásból nagyon fáradtan utaztam oda. Sokat aludtam, teljesen kipihenve érkeztem haza. A napi gyakorlatokban, ha el is fáradtam, de testileg és lelkileg is feltöltődtem. Egy nagyon kedves család osztotta meg velem a mindennapjait.
A háziasszony finom ételeket készített, de különösen a házilag sütött kalács ízlett a legjobban. (Lehet, hogy „sütő-tanfolyamot” is kellene tartani?)
A néhány házra lévő szállás is nagyon kellemes volt. A csend és a jó levegő is jót tett, elgondolkodhattam az életemről, az értékekről, a fontossági sorrendről.
Sok minden a „helyére” került bennem és egyre nyugodtabb vagyok.
A Tanú-hegyek a tanúi az ott átélt változásomnak, ami azóta is tart.
Köszönöm mindenkinek, aki ebben segített!
